Csütörtökön megnyitottuk első fotókiállításunkat a Kioszkban. Az este remek hangulatban telt, sok érdeklődővel és jó beszélgetésekkel.
Előkészületek!
A megnyitót komoly előkészületek előzték meg. Már a hét elején felkerültek a falra a vászonképek és a hozzájuk tartozó versek. Néhány héttel korábban felkerestem Bozó Pál fotográfust, hogy elvállalná-e a megnyitó beszédet, amit örömmel elfogadott.
Eredetileg egy barátunk gitározott volna a megnyitón, azonban sajnos egészségügyi okok miatt végül nem tudta vállalni a fellépést. Ezután felkerestem a Rocksuli Pécs egyik énektanárát, Sárközi Edinát, aki Radóne Szaszit ajánlotta. Felvettük vele a kapcsolatot, és nagy örömünkre ő is szívesen vállalta a fellépést.
A megnyitó!
A kapunyitás 17:30-kor volt, ekkor kezdtek szépen gyülekezni a megnyitóra érkező vendégek. A kezdés előtt még gyors egyeztetések zajlottak, sőt Peti egy rövid interjút is adott a Pécs TV-nek. Nem sokkal később kezdetét vette a hivatalos megnyitó.




















Elsőként Lupek Péter, a Meteo Mecsek főszerkesztője köszöntötte röviden a megjelenteket, majd átadta a szót Bozó Pálnak, aki hivatalosan is megnyitotta a fotókiállítást. A beszédet követően ismét Peti lépett színpadra, és felkonferálta a Rocksuli diákját, Radóné Szaszit, aki három gyönyörű dallal színesítette az estét.
A program végén Peti még néhány gondolattal lezárta az eseményt, ezzel hivatalosan is véget ért a megnyitó.
Köszönet!
Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki ellátogatott az eseményre, és jelenlétével megtisztelte a megnyitót.
Külön köszönjük a Kioszknak, hogy helyet biztosítanak a kiállításnak, valamint az ott dolgozóknak a rengeteg segítséget és támogatást.
Köszönet illeti Bozó Pált a megnyitó beszédért, a Rocksulit és Szaszit pedig azért, hogy énekével emelte az est hangulatát.
És nem utolsósorban hálásan köszönjük a gyönyörű verseket is a Csorba Győző Könyvtár pécsi egységének, amelyek még különlegesebbé tették az eseményt.
A kiállítás április 22.-ig megtekinthető Pécsett a Kioszkban keddtől vasárnapig 14:00 és 22:00 között!
Kiemelt kép – Györkő Zsombor