You are currently viewing Mikor lesz újra Meteo Mecsek túra?

Mikor lesz újra Meteo Mecsek túra?

Kedden egy fórumon vettünk részt, ahol többünket tájékoztattak, hogy bejelentés köteles, ha nyíltan szervezünk túrákat, de ez a törvény már 1996-os, ám mi csak most hallottunk róla, ez a mi hibánk. Az engedély adásra MAXIMUM 90 nap áll rendelkezésre, így a 3 hónapon belüli túrákat nem szervezzük meg, ugyanis nem szeretnénk szembe menni a hatóságokkal, és jogkövetők szeretnénk lenni.

Györkő Zsombor fotója – Óbánya

Abban mindenkit biztosíthatunk, hogy lesz túra, de jogi kereteken belül, így a kirándulásainkat le fogjuk jelenteni, Zsomborral már dolgozunk az ügyön. Egy biztos, hogy ünnepnapokon augusztus 20.-ától mindenképpen lesz Meteo Mecsek kirándulás, mert ezeken a napokon mi nem dolgozunk. Amint megvannak a pontos túra időpontok, úgy tájékoztatunk mindenkit.

A túrák helyett szervezett látogatások!

Mint látjátok, május 1.-én már szerveztünk egy látogatást a Pintér-kert arborétumba, erről bővebb információt április első napjaiban teszünk. A Malomvölgyi családi napot is meg szeretnénk tartani, itt is a hetekben kezdődik meg az intézkedés ezzel kapcsolatban.

A következő napokban nagy bejelentéssel is készülünk, pénteken pályázatot adunk le, de az maradjon titok, hogy hova, reméljük sikerrel járunk.

Kiemelt kép – Györkő Zsombor