Folytatódik a Baranyai fotósok bemutatása, ezúttal Pánczél Géza küldött nekünk bemutatkozót és pár kedvenc fotóját!
Sziasztok kedves természetkedvelők!
Páncél Géza vagyok Pécsett születtem itt is élek mondhatni Tüke pécsi vagyok. A fotózást 10 éve kezdtem el egy kisebb sétát tettem a Mecsekben, hogy kicsit kikapcsolódjak a hétköznapok forgatagából ezáltal készítettem egy – két számomra örömteli képet. A mozgás legalább annyira közel áll hozzám, mint a pillanatok megragadása fent az erdőben! Egy hivatalban dolgozom az üzemeltetésen és szabadidőmben szeretek túrázni mellette fotózni a környékbeli helyeken a Mecsekben.


Egy kedves jó barátommal a Papuk középhegységig is elmerészkedtünk. A természet mindig is közel állt hozzám gyermek és ifjabb koromban vándor táborokba jártam sokat mozogtunk a természetben számháborúk, barátságok szövődtek és sok szép vidékekről kedves és szép emlékeket őrzök. Egy rövidebb ideig cserkész is voltam.


Faipari középiskola és technikum volt az első választás majd az érdeklődésem idővel más irányba is megnyílt, kibővült. A fotózás mondhatni “akkumulál”, feltölt tetszik a csend és az alkotás szabadsága, a természet fizikai közelsége. A fotózást iskolai keretek között nem tanultam lépésről- lépésre haladok a saját utamon és kellő alázattal próbálok fejlődni. Tiszteletben tartom a pécsi fotósok munkáit. Örömmel tölt el, ha sikerül egy pillanatot megragadni, de tudatában vagyok annak hogy folyamatosan fejlődni is tanulni kell akár élethosszig a fotózásban csakúgy mint az életben.
Kövessétek be Gáza facebook oldalát, hogy megcsodáljátok a többi fotóját is !
Kiemelt kép – Pánczél Gáza