Mozgalmas hétvégénk lesz, sok eső, viharos szél és október végén megszokott hőmérséklet várható.
Esős péntek!
Pénteken hajnalban egyre nagyobb területen ered el az eső, és az északnyugati szél is erőssé, olykor viharossá fokozódik. A hajnali minimumok 9 és 11 fok között alakulhatnak. Délelőtt délnyugat felől több hullámban érkezhet jelentősebb csapadék. Az északnyugati szél erős lesz.
A délután első felében még folytatódik a csapadékos idő, jelentős mennyiségre kell számítanunk, majd a délután második felétől csökkenni kezd a csapadékhajlam. A hőmérséklet a reggeli minimumokhoz képest csak néhány fokot emelkedhet, 8 és 11 fok között várhatóak a maximumok. A hőérzetünkön az erős északnyugati szél sem fog sokat segíteni. Estére marad a borult idő, időnként eleredhet, de jelentős mennyiségre már nem kell számítani.
Időnként esős, szeles szombat!
Szombaton hajnalban borult időre ébredhetünk, a hajnali minimumok 8 és 10 fok között alakulhatnak. Kezdetben nem várható csapadék, majd a délelőtti óráktól többfelé ered el újból az eső. A nyugati szél többfelé lesz élénk, mely ront hőérzetünkön.
Délután marad a borult idő, a hőmérséklet a reggel mértekhez képest alig emelkedik, a maximumok 11 és 13 fok között alakulhatnak. A délután második felében újból egyre nagyobb területen ered el az eső, estétől jelentősebb mennyiség is eshet. A szél az esti óráktól jelentősen megerősödik, 50-60 km/h lökések is előfordulhatnak.
Szeles, esős, hideg!
Vasárnap reggel kezdetben élénk lesz a légmozgás, majd délelőtt viharosra fordul az északnyugati szél. A hajnali minimumok 8 és 10 fok között alakulnak. Borult időnk lesz, a délelőtt esősen telhet, többfelé eshet jelentős mennyiség.
Délután folytatódik a borult, csapadékos idő, jelentős csapadék várható. Az északnyugati szél erős, olykor viharos lesz, 50-65 km/h közötti lökésekre kell számítani. A hőmérséklet maximuma 10 és 12 fok között alakulhat, de a szél miatt kevesebbnek érezhetjük. Estére kezdetben marad a csapadékos idő, majd fokozatosan szűnik a csapadékhajlam. A szél élénk marad. A minimumok 10 fok közelében alakulhatnak.
Mindenkinek kellemes hétvégét kíván a Meteo Mecsek.
Kiemelt kép – Györkő Zsombor