You are currently viewing Szolárgráf! – Bátori Gergely!

Szolárgráf! – Bátori Gergely!

Megkeresett ma minket Bátori Gergely, hogy bemutatna nekünk egy érdekességet, a saját maga gyártott szolárgráfot.

Mi az a Szolárgráf, hogy működik?

Szóval a 3 sörösdoboz (az egészséges életmód jegyében szigorúan alkoholmentes), bennük a fotópapírokkal fél éven át, 2023. december 21. És 2024. június 8.-a között gyűjtötte a fényt és rögzítette a téli- és (majdnem) a nyári napforduló között a Nap útját az égen, Sellyén, nagymamám kertjében.

Az első képen, ahol a ház és az utak látszódnak, kelet felé volt tájolva a masina.

A második képen, ahol pár épület és egy villanyoszlop látszik, dél felé nézett.

A harmadik sajnos nem lett a legjobb, az nyugatra volt állítva, viszont remekül látszik rajta, hogy március április táján még nem voltak levelek a fákon, a lenyugvó nap átsütötték rajta, sziluetteket rajzolva a törzsekből.

A fényképezőgépek “objektíve” egy egyszerű gombostűvel szúrt lyuk, épp ezért lehetetlen, hogy a képek élesek legyenek, utómunkával ennyit tudtam kihozni belőlük, a látószögük ellenben félelmetesen nagy, közel 170 fok ideálisan szúrt lyuk esetében.

Kiemelt kép – Bátori Gergely