You are currently viewing Csapadékosra fordul csütörtöktől!

Csapadékosra fordul csütörtöktől!

Térségünktől nyugatra egy ciklon mélyül ki, és annak lassan mozgó hidegfrontja éri el hazánkat csütörtöktől. Elszórtan záporok és zivatarok tarkíthatják időjárásunkat.

Záporos csütörtök!

A tőlünk nyugatra kimélyülő ciklonnak köszönhetően egyre több gomolyfelhő képződik a hajnali óráktól felettünk, a reggeli órákig többfelé fordulhat elő zápor a térségünkben. A reggeli óráktól egészen délig csak kis területen fordulhat elő zápor. A délkeleti szél élénk lesz. A hajnali minimumok 10 és 12 fok között alakulnak.

Merk Ferenc fotója

A déli óráktól nyugat felől újabb gomolyfelhőképződésre kell készülnünk, nagy területen ered el az eső. A záporok mellett intenzív záporok is kialakulhatnak, melyet villámlás is követhet, illetve apró jég is előfordulhat, sőt kisebb területeken 10 mm-t meghaladó eső hullhat. A hőmérséklet maximuma 21 és 23 fok között alakulnak, de a tartósan csapadékos területeken több fokkal hűvösebb is lehet. A délkeleti szél késő délutánig élénk lesz. Estére újból kisebb területen kell számítani záporokra, majd éjjel újra elered, és feltámad a délnyugati szél.

Kissé visszahűl péntekre!

Pénteken hajnalban a délnyugati szél még mérsékelt lesz, majd a délelőtt folyamán többfelé élénkül meg, majd a légmozgás fokozatosan nyugatira vált. Borús lesz az idő, és délnyugat felől több hullámban érkezik csapadék, mely zömében záporos jelleg lesz, de zivatarok is kialakulhatnak a nap folyamán. A hajnali minimumok 10 és 12 fok között alakulhatnak.

Szabó Zoltán fotója

Délután ismétlődő jelleggel kell csapadékre számítani térségünkben, de lehetnek átmeneti csapadékszünetek is. A hőmérséklet maximuma kevéssel 20 fok alatt alakulhatnak, de a tartósan csapadékos területeken ennél pár fokkal hűvösebb sem kizárt. A változó irányú szél mérsékelt marad. Estére szűnik a csapadékhajlam, de egy-egy zápor még előfordulhat. A hőmérséklet 15 fok közelébe csökken.

Szeles, gomolyfelhős hétvége, hidegfronttal!

A mostani előrejelzések alapján szombaton napközben erőteljes lesz a gomolyfelhőképződés, elszórtan számíthatunk záporok kialakulására. Az északnyugati szél megélénkül, néhol erős lökések sem kizártak. Estére a napközben fejlődött gomolyfelhők összeesnek és kiderül az ég.

Varga Dávid Attila fotója

Vasárnap napközben kellemes időnk lesz, változó irányú szél mellett több órás napsütésben bízhatunk. A délutáni órákban egy hidegfront érkezhet, átmenetileg megélénkül az északnyugati szél és erős felhősödés mellett záporok érkezhetnek. A hőmérséklet mindkét nap 20 fok közelében alakulhat.

Kiemelt kép – Török Andrásné