Nyugat felől egy hullámzó frontrendszer érkezik, mely a Monika viharciklon frontjaként ér el minket vasárnap estétől. Autót se mossunk, Afrika felől nagyobb mennyiségű homok kerül a levegőbe!
Vasárnap napközben erős déli széllel enyhe levegő érkezik térségünkbe, a legmagasabb délutáni hőmérséklet 18 és 20 fok között alakulhat. Sok felhő lesz felettünk, elszórtan előfordul gyenge zápor a téréségben, de számottevő esőre nincs kilátás. Este a déli szél továbbra is élénk, olykor erős lesz a térségünkben. Sok lesz a felhő felettünk, elszórtan már eső előfordulhat. A hőmérséklet 10 fok közelében alakul.
Hétfő hajnalban újból elered!
Hétfőn a hajnali órákban nyugat felől több hullámban érkeznek záporok a térségbe. Néhol jelenős mennyiségű csapadék várható a délelőtt folyamán. A déli szél kezdetben élénk lesz, majd fokozatosan mérséklődik. A hajnali minimumok 10 és 12 fok között alakulhatnak. Érdemes a kocsimosással várni, sáros esőre van kilátás.
A délután első felében még számíthatunk némi záporra, majd kelet felé szakadozni kezd a felhőzet, és egyre nagyobb területen süt ki a nap. A hőmérséklet maximuma a reggeli értékekhez képest alig változik, a maximumok 13 és 15 fok között alakulhatnak. A változó irányú szél mérsékelt lesz. Este tovább szakadozik a felhőzet, a hőmérséklet pedig 5 fok közelébe csökken.
Kedden hidegfront érkezik!
Kedden hajnalban fordul a szél többfelé élénkül meg az északi szél. Egy hidegfront érkezik, melynek hatására megnövekszik a felhőzet és egyre nagyobb területen ered el az eső, de jelentős mennyiség nem várható. Hajnalban a minimumok 4 és 6 fok között alakulhat.
Délután csökken a csapadékhajlam, de tovább élénkül az északnyugati szél. Szakadozott lesz a felhőzet, kezdetben záporok előfordulhatnak. A hőmérséklet maximuma 13 és 15 fok között alakulhat. Este élénk lesz az északnyugati szél, a felhőzet szakadozott lesz, csapadék nem várható. A minimumok 5 fok közelében alakulnak.
Kiemelt kép – Deák István