You are currently viewing Mesél az erdő!

Mesél az erdő!

Az erdőt járva sokszor úgy tűnhet, – a bogarakon, rovarokon, madarakon és apróbb, bokrosok alá besurranó emlősökön kívül- az szinte lakatlan. Azonban a kíváncsi és szemfüles természetjáró, már tudja milyen nyomokat kell keresnie és követnie ahhoz, hogy tudja milyen vadfaj él a területen, jár előtte vagy épp a nyomában.

A kirándulásaink során érdemes olyan dolgokra is figyelni, amelyek nem csak közvetlenül a szemünk előtt vannak, mert az erdőt járva, számos olyan beszédes nyommal találkozhatunk, amely a vadon élő állatok mindennapi életének részleteibe enged bepillantást nyerni.

Állati lábnyomok!

Kis gyakorlattal, szinte bárki elsajátíthatja a hátrahagyott jelek felismeréséhez és értelmezéséhez szükséges alaptudást.

Az állatnyom hallatán, első gondolatként, sokaknak a lábnyom ugrik be. Természetesen a legegyszerűbb módja a nyomolvasásnak, a hóban, az eső után maradt tócsák körül vagy az út porában vadon élő állat által hagyott lábnyomokat megvizsgálni, de túrázásaink alkalmával találkozhatunk olyan nyomjelekkel, amelyek nem csupán a vadon élő állatfajok jelenlétéről árulkodnak, hanem ezekből megismerhetjük az adott vadfaj viselkedési-, táplálkozási-, párzási-, de akár a tisztálkodási szokásait, nappali búvó- és alvóhelyeit is. Az igazán szakavatottak és nagy tapasztalattal rendelkezők pedig az egyed korára és egészségi állapotára is tudnak következtetni bizonyos jelekből.

Takács Ferenc fotója

Ilyenek lehetnek akár a hullaték kupacok, bagoly köpetek, túrások, kotorékok, egyéb üregek és járatok, kéreghántások, vízpartokon a hódrágás, a vidra által hátrahagyott halpikkelyek és a fák kérgén megtapadt szőrszálak. Utóbbival természetes vagy telepített dagonyák körül találkozhatunk gyakrabban, ahol a vaddisznó – kiváltképp a melegebb nyári napokon- a sáros tócsából kimászva, a közelebbi fáknak dörgölőzik (ezt vadásznyelven dörzsölésnek nevezzük) és sörtenyomatokat hagy a dörzsölőfán. A kan gyakran agyarával felhasítja a fa kérgét is. A dagonyák körül hagyott jellegzetes csülkös lábnyomaikról például azt is megfigyelhetjük, mely csapáson ún. váltón érkeztek a vízlelőhelyhez és mely váltón távoztak.

A vaddisznó lábnyoma!

Ilyen érdekes és látványos nyomjel az agancsverés is, amelyet a gímszarvas bika és az őzbak hagy maga után. Ezek változatos irányú, fákon és cserjéken található kéregsérülések, amelyeket az említett vadfajok, agancstisztításukkor okoznak. Az egyed, a kifejlődött agancsot borító barkát dörzsöli le ily módon, ezért néha még szövetmaradványokat is találhatunk a sérült növényen.

Benis Tanya fotója

Agancsverés!

Tehát az erdei állatok által hátrahagyott lábnyomokon kívül, számos érdekességet megfigyelhetünk a természetben eltöltött idő alatt. A téma iránt érdeklődőknek érdemes tájékozódni, hiszen a hazai természetvédelmi területeken, akár vezetett túrák során is tanulhatunk a nyomolvasás rejtelmeiről és az erdő titkairól, amely mesél nekünk annak lakóiról.

(Kép forrása: erdorezervatum.hu)

Könyvajánló: Dr. Bleier Norbert- Márkus Márta; Nyomhatározó zsebkönyv; Patamat Bt. 2014.

Kiemelt kép – Pilis Parkerdő
Cikket írta – Buják Alexandra

A cikket támogatta!