Északnyugat felől a délutáni órákban egy hidegfront vonul át felettünk. A front előterében zivatarok alakulhatnak ki, a front átvonulását viharos szél és jégdara kísérheti!
A front előtt a hőmérséklet 12 és 15 fok között tetőzhet, majd a front átvonulását követően fagypont közelébe esik vissza a hőmérséklet. Hőérzetünkön tovább ront a kezdetben viharos, majd élénk, olykor erős északnyugati szél.
Mikor érkezik a front?
Friss modell előrejelzések alapján a front 14 és 15 óra magasságában érheti el a térségünket. A front átvonulásának ideje alatt viharos szél is lehet (60-80 km/h), illetve zivatarok is kialakulhatnak kezdetben. A zivatarokat a villámláson kívül jég és hódara követheti. A front gyorsan átvonul felettünk, néhol jelentős (10 mm-t meghaladó) eső is hullhat.
A frontátvonulás után még előfordulhat gyenge csapadékhullás a késő esti órákig, mely havazás formájában valósulhat meg, de jelentős mennyiség ekkor már nem várható. Az északnyugati szél erős, olykor viharos lesz az éjszaka folyamán is, mely csak rontani fog hőérzetünkön. A minimumok este fagypont közelében alakulnak.
Fontos! A napközben leesett csapadék az éjszaka folyamán lefagyhat, így érdemes óvatosan vezetni!
Kiemelt kép – Takács Ferenc