You are currently viewing Újabb front vonul át felettünk!

Újabb front vonul át felettünk!

Pénteken délelőtt egy újabb hidegfront vonul át térségünk felett. Többfelé várató eső, zápor illetve zivatarok formájában.

Szeles napunk lesz!

Pénteken hajnalban már erősen felhős időnk lesz. A délkeleti szél élénk, olykor erős lesz, a legerősebb lökések 40-50 km/h között alakulhatnak. A hőmérséklet minimuma 13 és 15 fok között alakulhat. Kezdetben nem várható csapadék, majd a késő délelőtti óráktól (nagyjából 11 óra) nyugat felől csapadékot adó felhők érkeznek térségünkbe.

Deák Zoltán fotója

A záporok mellett kezdetben zivatarok is kialakulhatnak. Jelentős csapadékra kell számítanunk. A frontátvonulás előtt és közben erős, már-már viharos lesz a délnyugati szél.

A délután első felében folytatódik a csapadékos időjárás, néhol tartós eső is várható. A délután második felében nyugat felől szakadozni kezd a felhőzet és egyre többfelé süt ki a nap. Mindenütt megszűnik a csapadék. A délnyugati szél kezdetben erős lesz, majd fokozatosan mérséklődik.

Rattinger Eszter fotója

A hőmérséklet maximuma 15 és 17 fok között alakulhat. Estére már csak kevés felhő lehet felettünk. A minimumok 10 fok közelébe csökkennek. A szél gyenge keleti lesz.

A következő hidegfront vasárnap érkezhet!

Kiemelt kép – Friskó Péter