Pénteken komoly front vonul végig térségünkön, mely megteszi hatását, jelentősen visszahűl a levegő, de fázni nem fogunk.
Szombat hajnalban még többfelé lehet erősen felhős az ég, sőt még előfordulhatnak záporok zivatarok a térségben, de ezek reggelre kelet felé elhagyják a térséget. A hőmérséklet minimuma 17 és 19 fok között alakul. Az északi-északnyugati szelet többfelé kísérhetik élénk, olykor erős lökések. Délelőtt felszakadozik a felhőzet és mindenütt több órára kisüt a nap.

Délután folytatódik a gyengén felhős, de igen szeles időjárás. A hőmérséklet maximuma 26 és 28 fok között alakul. Estére mérséklődik a szél, a minimumok pedig 20 fok közelébe hűlnek.
Nyugodt vasárnap!

Vasárnap reggelre a hőmérséklet 18 fokig hűl vissza, kevés felhő lesz az égen. Az északi szél kezdetben mérsékelt lesz, majd a délelőtt folyamán megélénkül. A hőmérséklet a déli órákra eléri a 25 fokot.
Délután folytatódik a napos, száraz idő. Az északnyugati szél a kora esti órákig élénk marad. A hőmérséklet maximuma 27 és 29 fok között alakulhat. Érdemes mindkét napon magas faktorszámú naptejet használni, ugyanis nagyon magas lesz az UV-B sugárzás.
Kiemelt kép – Kelemen Norbert