A héten napi egy cikkel érkezünk, melyből csomó szuper tippet adnak többen, hogy hogyan is éljük túl a kánikulát? A kánikulában történő munkavégzés – különösen a kültéri fizikai dolgozók számára – hordoz komoly veszélyeket. Az egyik legjobban érintett ágazat az építőipar. Harmadik interjú alanyunk Heim Bálint, állványozó, zsaluzóács.
Szerk.: – Mióta dolgozol az építőiparban Bálint?
H.B.: – 14 éve dolgozok az építőiparban, főleg zsaluzatokat építünk, de nagyszámban előfordul, hogy homlokzati és térállványokat rakunk össze. Az elmondottakból már kitalálható, hogy munkaidőnk nagyrészét a szabad ég alatt töltjük, ezért télen-nyáron ki vagyunk téve az elemeknek.
Szerk.: – Mi visel meg jobban, a hideg vagy a kánikula?
H.B.: – A hideg is megviseli a szervezetet, de főként a meleg és a tűző nap az igazi ellenségünk. Megfelelő védekezés és az előírt munkavédelmi szabályok betartása nélkül, óriási károkat tud a forróság okozni és a hatékony munkavégzést is jelentősen hátráltatja.
Szerk.: – A hőség az emberi test számára önmagában is extrém terhelést jelent, de ha fizikai munkavégzéssel párosul, akkor fokozottan fennáll a veszélye az egészségromlásnak, balesetveszélynek. Mit tanácsolsz a hozzád hasonló munkakörben tevékenykedő embereknek, mire érdemes kiemelt figyelmet fordítani, hogyan lehet egyáltalán „túlélni” egy műszakot az embert próbáló forróságban?

H.B.: – Védekezni megfelelő fejfedővel, bő, laza hosszú felsőruházattal, napszemüveggel és csak bőséges folyadékbevitellel lehet. Óránként megfelelő pihenőidőt kell tartani és ha van rá mód, ezt árnyékban, hűvösebb helyen eltölteni.
Szerk.: – A szakemberek ajánlása szerint, egy felnőtt átlagos napi folyadék igénye körülbelül 1,5-2,5 liter, de nyilván ez hőség idején és fizikai terhelés esetén sokkal több is lehet. Te egy ilyen forró nap során, mint ami az elkövetkezendő napokban, hetekben várható, mennyi folyadékot veszel magadhoz?
H.B.: – Nem ritka a 6-8 liter folyadék/műszak. Másképp nem működünk!
Szerk.: – Mire hívod fel még a figyelmet a megfelelő ruházat viselésén, a pihenőidő betartásán és az elegendő folyadékbevitelen kívül?
H.B.: – A bőrvédelemre! Személyes, egészen friss tapasztalatom van a bőrvédelem fontosságának kérdésében, ugyanis egy atípusos anyajegy keletkezett a hátamon, amit ebben a hónapban távolítottak el műtéti úton, másfél hete vették ki a varratokat.
Szerk.: – Ez nem hangzik valami jól. Mi az az atípusos anyajegy, mit érdemes róla tudni?
H.B.: – Az atípusos anyajegy komoly rákkockázatot jelent, fontos felismerni, mert könnyen alakulhat ki belőle melanoma. Ez tehát, a bőrrák kiskapuja. Nem szabad félvállról venni a dolgokat az építőiparban, nem véletlenül viselnek az öregek hosszú ujjú alsó és felső ruházatot a legnagyobb melegben. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy rendszeresen ellenőrizze a bőrén található anyajegyeket, azok elváltozásait és vigyázzon nagyon az egészségére! Érdemes a hőségriadót komolyan venni és figyelni az előrejelzéseket!
Szerk.: – Köszönöm a beszélgetést és a hasznos tanácsokat! Vigyázz Magadra!