A következő napokban koranyárias időnk lesz, majd a hét első napján tetőzik a meleg, este pedig markáns hidegfront érkezhet.
Vasárnap szinte zavartalan napsütésben lesz részünk, csupán néhány gomolyfelhő lehet felettünk. A hőmérő higanyszála elérheti a 27-29 fokot térségünkben. Az északi szél egész nap mérsékelt lesz. Ha a napon tartózkodunk 10 és 15 óra között, akkor érdemes naptejet használnunk, ugyanis nagyon erős lesz az UV-B sugárzás. Akár 20 perc alatt is leéghetünk.
Hétfőn reggel még főleg napos időnk lesz, majd a délelőtt második felétől egyre több gomolyfelhő növekszik az égboltra, de csapadék nem várható. A délies légmozgás egész nap mérsékelt lesz.
Hétfőn 30 fok fölötti maximumokra készülhetünk!
Estétől északnyugat felől a front előtt záporok-zivatarok alakulhatnak ki elszórtan, majd a kedd hajnali óráktól elszórtan kell készülnünk további csapadékra. A front a kora délutáni óráktól vonulhat át felettünk, ekkor viharossá fokozódik az északnyugati szél. A hőmérséklet a front előtt elérheti a 30 fokot is, de a front érkezése után jócskán visszahűl a levegő, akár 10 fokos lehűlés is lehet.
Szerda reggelre felszakadozik a felhőzet, ám a napközbeni felhőátvonulásokból számítani lehet elszórt záporokra. A hőmérséklet erre a napra jócskán visszaesik, 20-22 fokos maximumokra kell készülnünk. Az északnyugati szél pedig élénk, olykor erős lesz!
Kiemelt kép – Lelekes Dominik