

Kiemelt kép – Bede-Nyitrai Roberta
Nyugat felől érkeznek a felhők, és ennek hatására a hőmérséklet is emelkedő tendenciát mutat. Jelenleg a térségben -1 és 2 fok között alakul a hőmérséklet. Hajnali 2-3 óra magasságában érkezik a csapadék, ami kezdetben vegyes lehet, majd fokozatosan esőbe vált. Hétfő reggelig követjük az eseményeket, tartsatok velünk!
Északnyugaton már a ciklonnak köszönhetően esik. Elég vegyes a halmazállapot, ugyanis Gyórben havazik, Székesfehérváron fagyott eső, Sopronban pedig az eső esik. Hajnalban térségünkben is vegyesen indíthat a csapadék.
A térség felett is sokasodnak már a csapadékot adó fellegek. A nyugati részeken már gyengén esik, eddigi jelzések alapján mindenhol eső. A Mecsekben átmenetileg hó is eshet, majd ott is eső várható.
Kép – Kiss Csaba
Győr-Siófok-Salgótarján háromszögben intenzív a csapadékhullás, mely zömében hó és fagyott eső. Sok helyről jelentették, hogy nagyon gyorsan kifehéredett a táj.
Baranyában jelenleg mindenhol eső esik, sajnos már a Mecsekben is. Ez annak köszönhető, hogy a magasban beáramlott az enyhébb levegő.
Reggel folytatjuk közvetítésünket!
Az éjszaka folyamán számottevő eső esett térségükben. Jelenleg is esik, és kisebb szüenetekkel, de hétfő hajnalig ez így is marad. Hogy lesz-e halmazállapot változás, azt egyelőre nem lehet tudni. Folyamatosan követjük az eseményeket!
Tartsatok velünk!
nleg mindenhol eső esik, sajnos már a Mecsekben is. Ez annak köszönhető, hogy a magasban beáramlott az enyhébb levegő.
Reggel folytatjuk közvetítésünket!
Egyelőre a hőmérséklet 1-3 fok között alakul a térségben, így esőre kell számítani.
Délután kisebb csapadékszünet következik, majd délnyugat felől újabb rendszer érkezik, várhatóan egyre nagyobb területen vagyes halmazállapottal, illetve hóval.
Hóra leginkább a Mecsek megasabb pontjain számíthatunk.
Kép – Pánczél Géza
Délnyugat felől átmenetileg gyengül a csapadék intezítása. Lesznek helyek ahol szüenetelni is fog. Továbbra is marad a ború.
Enyhébb légtömegeket is hozott magával a ciklon, így a térségben lassan 5 fokot is elérjük. Este egy hidegfront érkezik, megélénkül az északnyugati szél és lehűl a levegő.
Kép – Hirt Valéria
Eddig Nagyatádon esett a legtöbb eső, meghaladja már a 20 mm-t is.
Térségünkben és több helyen átléptük a 10 mm-t, Pécsett 11, Dinnyeberkiben 13, Siklóson pedig 9 mm esett.
Itt pörög felettünk a csapadékrendszer, és folyamatosan esik, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Hamarosan veszít erejéből, és átmeneti szünet következik.
Kép – Farkas Szilvia
Átmenetileg néhol szünetel a csapadék a következő órákban, majd délnyugat felől újabb rendszer érkezik. Számottevőcsapadékra van kilátás, halmazállapotváltozás nem várható.
Egy gyors kutyasétáltatásnyi időnk van, majd újra elered az eső. A radaron már látszik, a következő adag csapadék, mely főképp a térség déli felét fogja érinteni. A java még hátravan!
Heves zivatarokat hozott a mediterrán ciklon Dalmáciába. Splitet villámárvíz öntötte el. Rövid idő alatt 30-40 mm eső zúdult le.
Hozzánk is lassan megérkezik a csapadék, számottevő mennyiség eshet!
A déli határhoz közel mozog egy csapadékmező, mely Mohács térségében okoz kisebb csapadékot. A következő órákban újra töltődik a rendszer, mindenütt elered az eső.
Tőlunk délre lassan töltődik a csapadékmező. Közben Mohácson és a térség délkeleti felén gyengén esik az eső.
Árpádtetőn jelenleg 1,3 fok van, követjük az eseményeket, lehet még a végén lesz egy kis hó a Mecseken?
Kép – Pánczél Géza
Az elmúlt órákban a térségben többfelé volt gyenge hószállingózás illetve szitálás.
A csapadékrandszer a vártnál gyengébb, de így is összejöhet még néhány miliméter. A Mecsekben jelenleg 0 fok alatti a hőmérséklet, de a magasban még enyhe a levegő. A havazás mellett ónos eső is kialakulhat.
Mára búcsúzunk, legközelebb csütörtökön jövünk hasonló poszttal, reméljük tetszett és követtétek. Mindenkinek szép estét kíván a Meteo Mecsek csapata!
Ne maradj le híreinkről!