A mai napon, azaz 2021.10.30-án egy geomágneses vihar fogja elérni a Földet, magyar idő szerint az esti órákban. A NOAA SWPC űridőjárással foglalkozó osztálya már csütörtökön (2021.10.28.) jelezte, hogy napkitörés történt és ennek a kitörésnek a töltött részecskéi fogják elérni a Földet szombaton.
Első hullám
Az első hullám, a napkitörést követő 8 másodpercben éri el a Földet. Ezek csak rádióhullámok, melyek fénysebességgel utaznak a légüres térben és csak olyan berendezésekben tudnak zavart okozni, melyek szintén rádióhullámokkal kommunikálnak egymással.
Itt a Földön nagyobb biztonságban vagyunk ezektől a rádióhullámos zavarásoktól a légkörünknek és a mágneses terünknek köszönhetően, mint azok akik kint vannak a világűrben éppen, vagy a műszereink mint például a műholdjaink.

X1-es erősségú volt a napkitörés. Az egyezményes koordinált világidő (UTC-ként rövidítik és ettől az időponttól hazánk nyáron +2-vel tér el, télen pedig +1-gyel) szerint 15 óra 35 perckor történt a kitörés és ekkor a nap Dél-Amerika felett járt, szóval ezt a térséget érintette a legjobban.

(https://www.swpc.noaa.gov/)
Második hullám
A második hullámban már töltött részecskék fognak érkezni a bolygónkra. Mivel a töltött részecskék jóval lassabban közlekednek a légüres térben (közel 500-szor lassabban), ezért a kitöréstől számított 3 nap elteltével érik csak el Földet.
Szintúgy, az olvadt és forgó vasmagunk által generált mágneses tér megóv minket ezektől a töltött részecskéktől, ezért csak azokra veszélyes ez a jelenség akik és amik a világűrben vannak. Az ötfokozatú skálán ez a geotermikus vihar egy 3-as erősségű lesz, szóval a Föld lakosságára nézve szinte jelentéktelen lesz.
Magyarország és a napkitörés
Mivel valószínűleg az esti órákban érik el a Földet a napkitörésből származó töltött részecskék, ezért ránk nézve szinte semmilyen hatással nem fog bírni a jelenség, hiszen mi takarásban leszünk a Nap elől.
Milyen veszélyeket rejt egy ilyen kitörés?
1859-ben jegyezték fel az egyik legerősebb napkitörés okozta jelenségeket. Ekkor, a mostaninál 190-szer erősebb napkitörés töltött részecskéi érték el a Föld légkörét. Olyan erős és intenzív északi fényt okozott még az egyenlítő tájékán is, mely még a Holdnál is fényesebb volt.
Ekkor Európában és Észak-Amerikában hatalmas károkat okozott a távíró hálózatban a kitörés. El tudják képzelni, hogy most, mikor a modern emberiség ennyire támaszkodik az informatikai világra, milyen hatással lenne egy ekkora napkitörés a mindennapi életünkre?
Viszont aggodalomra semmi ok, hiszien ahogy az előbb is írtuk, ez a mostani geomágneses vihar jóval gyengébb, szinte elhanyagolható erősségű lesz.

(https://helloizland.hu/)
A védelem
Azt hihetnénk, hogyha ez a jelenség gondtalanul ilyen nagy távolságból is akár kárt tud tenni a finom és érzékeny informatikai eszközeinkben, akkor itt nincs menekvés előle. Ez tévhit! Tény, hogy hatalmas távolság van a napunk és a bolygónk között (150 millió km), de ez mind légüres tér, ahol szinte semmi sincs. 150 millió km után először a mágneses terünkkel majd a légkörünkkel fog találkozni az a részecske, ami a Napból származik. Ezek a közegek nem túl sűrűek, viszont ha a Föld alá megyünk, akkor ott már mint pajzsként használhatjuk a felettünk elterülő föld vagy jobb esetben kőzet réteget. Ehhez a védelemhez nem kell hatalmas mélységekben gondolkodnunk. Elég ha egy kicsit mélyebb pincére gondolunk és már biztonságban van a telefonunk, számítógépünk és a tévénk.
Borítókép: Shutterstock
Források: NOAA SWPC